2017. április 11., kedd

M.Karácsonyi Bea: A fény partján


Amikor majd
végleg kitágul a tér,
és fehér szárnya nő
minden árnynak,
szemem csillogása
vissza-visszatér,
átadom magam
a körém gyűlt halálnak,
és ha felrobban
a valóság velem,
még ökölre megyek
a távolsággal.
Testiségből át,
szellemibe esem,
már nem számolhatok
emberi vággyal.
Tenyeredbe veszed
éteri arcom,
belélegzem
a teremtés sóhaját,
meztelen gyerek leszek
a fényparton,
teremtő erőd
új életnek ad át.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése