Ódon sírok közt kísért a nemlétezés,
Itt él szívemben, s kísér az emlékezés.
Hiába suttogok, ha csak a csend felel.
Szememben végül a mécs fénye lobban el.
A viasz folyik, mint a csorduló idő.
Vágyak és remények hamva a temető.
A földbe olvasztva életek ráncait,
Rokonok s barátok kihűlő csókjait.
Emlékezünk ma. S ti emlékeztek-e még?
Ahol a könny csorog s mécsesek lángja ég,
Hogy itt szerettetek vénülő fák alatt,
A létben, mely álmoknak halvány mása csak?
Mit ti már értetek, hogy bár a lét lejár,
A viasz elfolyik, de a fény égbe száll.
Mi sírtunk már értetek, s gyászoltuk magunk,
Hogy hazaértetek, s hogy mi még itt vagyunk.
Itt él szívemben, s kísér az emlékezés.
Hiába suttogok, ha csak a csend felel.
Szememben végül a mécs fénye lobban el.
A viasz folyik, mint a csorduló idő.
Vágyak és remények hamva a temető.
A földbe olvasztva életek ráncait,
Rokonok s barátok kihűlő csókjait.
Emlékezünk ma. S ti emlékeztek-e még?
Ahol a könny csorog s mécsesek lángja ég,
Hogy itt szerettetek vénülő fák alatt,
A létben, mely álmoknak halvány mása csak?
Mit ti már értetek, hogy bár a lét lejár,
A viasz elfolyik, de a fény égbe száll.
Mi sírtunk már értetek, s gyászoltuk magunk,
Hogy hazaértetek, s hogy mi még itt vagyunk.
Elhunytjaink emlékére
Mi sírtunk már értetek, s gyászoltuk magunk,
VálaszTörlésHogy hazaértetek, s hogy mi még itt vagyunk.